Miskolc város 2012. évi kispályás labdarúgó bajnoksága, II/A osztály => 6. helyezés

2012.10.21.

Miskolc város 2012. évi kispályás labdarúgó bajnoksága, II/A osztály => 6. helyezés

Tavaszi-őszi fordulók, tabella, statisztika

.

1. forduló:

.

.

DBK - H-Anyag FC: 1-1 (0-1)  Megyei Kórház; 2012. 04. 05 (csütörtök), 17:30

.

Gólszerző: Subert Attila

.

Jelenlévők: Farkas János, Gajdos István, Horváth Péter, Komjáti Dániel, Korály Gábor, Molnár Tibor, Soós Zoltán, Subert Attila, Szántói Róbert, Szkiba Gábor

.

.

Egy jó, de túlontúl agresszív ellenfél ellen, pocsék játékvezetés mellett, lószőr-szőnyeggel bevont bitumen pályán játszottunk döntetlent.

.

4 cserével képviseltettük magunkat, az ellenfél is hasonló létszámban volt jelen.

.

Már az első percekben kiderült, hogy a spori nem áll a helyzet magaslatán, nagyrészt neki köszönhető, hogy ennyire durva volt a meccs. Az ellenfél nem válogatott az eszközökben, hogy megállítsanak minket; ütöttek, rúgtak, visszahúztak, a spori pedig következetesen a zsebében - vagy otthon - hagyta a lapokat. Ennek is köszönhető rengeteg bekapott ütés-rúgás, és Szkiba Gabi súlyosnak tűnő térdsérülése. (Jobbulást Gabi!)

.

Ami a játékot illeti; az első félidőben mindkét oldalon akadtak helyzetek. Egy kontra után szereztünk vezetést; István passzából Subi lőtt a a kapuba, majd Tibi húzott el a szélen, és a középre tett labdát Zoli helyezte a sarokba. Balszerencsénkre a spori a második gól megszerzése után 10-15 másodperccel visszafújta a találatot, mondván Tibi kivezette a labdát. Hogy ezt hogyan állapította meg a pálya másik oldaláról, ráadásul a másik térfélről, az rejtély...

.

A fordulás után is felváltva forogtak veszélyben a kapuk, a legnagyobb helyzeteinket Zoli - a kapust is elfektetve lőtt kisodródva mellé - és Tibi - szemtől szemben a kapussal - hagyta ki, de Daninak és Subinak is volt pár ígéretes, de sajnos kimaradt lövése.

.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy mivel nem tudtunk második - a bíró által is megadott - gólt szerezni, eléggé nyomott a DBK, 2 kapufát is szereztek, és kb. 4 perccel a vége előtt egy rossz váltás után lemaradtunk egy, a hosszú oldalon álló játékosról, aki 2 méterről nem hibázott. 

.

A végén még próbáltunk felpörögni, de már nem született újabb találat, így maradt a döntetlen, és az elhatározás, hogy legközelebb inkább kipótoljuk a pályadíjat, de nem játszunk ezen a pályán...

.

.

1. forduló eredményei:

.

Micorex Delta - Vadlaw FC:  4 - 5   

Csako Team - Borsod Copy:  7 - 2  

Red Devils - Interstop FC:  1 - 2   

Remy - Szentpéter FC:  2 - 4  

JNS Hungária - MVK:  5 - 3  

Kislugas Söröző - Aku-Papír Kft.:  3 - 1  

DBK - H-Anyag FC:  1 - 1 

.

.

2. forduló:

.

.

H-Anyag FC - Kislugas Söröző 3-1 (1-1) Egyetem 1;  2012. április. 11. (szerda),  20.00

.

Gólszerző: Subert Attila (3)

.

Jelenlévők: Farkas János, Gajdos István, Horváth Péter, Komjáti Dániel, Korály Gábor, Molnár Tibor, Nagy Péter, Papp Gábor, Subert Attila, Szántói Róbert

.

.

Nem a legjobb előjelekkel vágtunk neki a meccsnek; 3 védőnk - Zoli, Attila, Sz. Gábor - sem tudott eljönni a II/B osztály tavalyi bajnoka ellen, Csabinak az igazolásával voltak gondok, és Korály Laci is megsérült.

.

Ennek ellenére jól indult a meccs; levettük a pályáról a csatárokat, Subi és Dani pedig letámadták a kapust és a 2 hátsó embert, így pár perc után egy labdaszerzésből Subi vezetést is szerzett. Igazság szerint a játék képe alapján simának tűnt a meccs, de a bíróval ezúttal sem volt szerencsénk; sem Dani mellbetalpalásánál, sem Tibi akasztásánál, sem pedig egy kezezésnél nem kaptunk hetest, és Dani kapufájánál sem volt szerencsénk.

.

Az ellenfél viszont egyre durvábban, vehemensebben játszott, és a félidő vége előtt, egy lábak alatt elsuhanó lövéssel egyenlíteni tudott.

.

A második félidőben fokoztuk a nyomást, Subi hatalmas góljával újra vezetést szereztünk, majd Danit rántották le a 6-oson belül, és végre kaptunk egy büntetőt, amit Subi magabiztosan értékesített.

.

Az ellenfélt megrogyasztotta a 3. gól, nem volt igazi erő a támadásaikban, nekünk viszont még jónéhány nagy helyzetünk volt, de ezen az estén csak Subinak sült.

.

Összességében; megérdemelten győztünk le, egy jó, de durva, a spori támogatását is élvező ellenfelet.

.

.

2. forduló eredményei:

.

H-Anyag FC - Kislugas Söröző:  3 - 1

Aku-Papír Kft. - JNS Hungária:  3 - 2  

MVK - Remy:  2 - 8  

Szentpéter FC - Red Devils:  0 - 2  

Interstop FC - Csako Team:  4 - 1  

Borsod Copy - Micorex Delta:  3 - 4  

Vadlaw FC - DBK:  2 - 8
.

.

3. forduló:

.

.

JNS Hungária - H-Anyag FC: 0-11 (0-6)  Volán Pálya; 2012. április 20. (péntek), 19:00

.

Gólszerzők: Komjáti Dániel (7), Subert Attila (3), Soós Zoltán

.

Jelenlévők: Farkas János, Gajdos István, Hágel Attila, Horváth Péter, Komjáti Dániel, Korály Gábor, Soós Zoltán, Subert Attila, Szántói Róbert

.

.

Különböző okok miatt - betegség, sérülés, munkahelyi elfoglaltság, poker és ezek kombinációja - 6 ember is hiányzott, így az eddigi legalacsonyabb létszámmal képviseltettük magunkat, egy csupa 20-25 évesekből álló, fiatal, cserékkel bőven ellátott csapat ellen.

.

A 2006-os bajnokságban 2. helyezettek lettünk, akkor az a helyezés selejtezős helyet ért, és a mai ellenfelünk mindkét meccsen 4-2-s győzelmet aratott ellenünk, így nem jutottunk fel a másodosztályba. Eljött hát az idő a visszavágásra!

.

Ellenfelünk szépen járatta a labdát, mezőnyben egyenrangú partnereink voltak, de a kapu előtt elfogyott a tudományuk, elől pedig nem tudták tartani a csatárainkat, így már az első félidő végén -Dani, Subi és Zoli révén - 6 gólos előnyünk volt.

.

A második félidő első felében picit le voltunk eresztve, nem ment a góllövés, és az ellenfélnek is volt pár veszélyes helyzete. Aztán újra felpörögtünk, és 5 újabb gólt szerezve (és egyet sem kapva) hatalmas különbségű győzelmet arattunk.

.

Ezen a mérkőzésen mindenkit dícséret illet; 11 gólt rúgni, és egyet sem kapni; csaknem felülmúlhatatlan teljesítmény! Csaknem...

.

.

3. forduló eredményei:

.

Micorex Delta - Interstop FC:  5 - 4 

Csako Team - Szentpéter FC:  3 - 7 

Red Devils - MVK:  19 - 4 

Remy - Aku-Papír Kft.:  1 - 5

JNS Hungária - H-Anyag FC:  0 - 11 

Kislugas Söröző - DBK:  5 - 3 

Vadlaw FC - Borsod Copy: 3 - 4  

.

.

4. forduló:

.

.

H-Anyag FC - Remy: 7-3 (4-2)  Egyetem 1, 2012. 04. 27. (péntek) 19.00

.

Gólszerzők: Subert Attila (5), Komjáti Dániel (2)

.


Jelenlévők: Gajdos István, Hoó Csaba, Horváth Péter, Komjáti Dániel, Korály Gábor, Papp Gábor, Soós Zoltán, Subert Attila, Szántói Róbert, Szkiba Gábor

.

.

Kitűnő játékvezetés mellett simább meccset játszottunk, mint azt az eredmény mutatja.

.

Subi és Dani góljaival már 4-0-ra is vezettünk (a negyedik gólt emberhátrányban szereztük), de az első félidő végén - alaposan felforgatott hátvéd és csatársorral - 2 gólt is összeszedtünk. Az első gólját még emberelőnyből szerezte a Remy - Sz. Gábort állította ki a spori utolsó emberként elkövetett szabálytalanságért, és a védekezés helyett 4 emberrel is támadtunk -, majd miután Subi és Dani is lementek, nem volt aki megtartsa a labdát, nagyon magunkra húztuk a Remy-t, és a lefújás előtt begyötörtek még egy gólt.

.

A második félidő elején nagyon pörgött a Remy, de az ötödik gólunk után megzuhantak, mi pedig felpörögtünk.

.

Ezután már csak két gólt szereztünk, és számos helyzetet kihagytunk. Ahogy ez ilyenkor szokás, a sok kihagyott után, közvetlenül a lefújás előtt szépített a Remy, de ez már semmit sem számított.

.

Az mindenesetre kicsit fájó pont, hogy ezen az egy meccsen több gólt kaptunk, mint az eddigi összes találkozón, illetve hogy talán picit elkényelmesedtünk; bár most nem volt gond, a továbbiakban többet kell majd feljárnunk hátulról, nem bízhatunk mindent a 2 új emberre.

.

.

4. forduló eredményei:

.

Kislugas Söröző - Vadlaw FC:  3 - 1 

DBK - JNS Hungária:  8 - 4 

H-Anyag FC - Remy:  7 - 3 

Aku-Papír Kft. - Red Devils:  2 - 3 

MVK - Csako Team:  3 - 4 

Szentpéter FC - Micorex Delta:  3 - 0 

Interstop FC - Borsod Copy:  8 - 1

.

.

5. forduló:

.

.

Red Devils - H-Anyag FC : 4-4 (2-0) Szabadidőközp.,  2012. 05.03. (csütörtök), 19.00

.

Gólszerzők: Komjáti Dániel (3), Horváth Péter

.

Jelenlévők: Farkas János, Gajdos István, Horváth Péter, Komjáti Dániel, Korály Gábor, Korály László, Molnár Tibor, Papp Gábor, Subert Attila, Szántói Róbert, Szkiba Gábor

.

.

A mérkőzés előtt  - a viszonylag nagy létszámra való tekintettel - elkészítettük az ezévi csapatképet, jó hangulatban kezdődött tehát a meccs.

.

Sajnos ez a jó hangulat nem tartott sokáig; az ellenfél 4+1-ben kezdte a mérkőzést, ennek ellenére fásultan, lassan mozogtunk, nem lőttünk kapura - a Red Devils az egész mérkőzésen nagyszerűen tömörült a kapu előtt -, majd miután az ellenfél kiegészült, egy tenyérnyi helyről ellőtt lövéssel vezetést szereztek, nem sokkal ezután - miután mi ész nélkül rohantunk előre - kontrából megduplázták az előnyüket.

.

Mindeközben alaposan faragtak is minket, Daninál el is szakadt a cérna, de mikor ezt szóvá tette, a spori őt küldte le 2 percre...

.

A második félidőre - először az idény során - befutott Laci is, és vele aktívabb, bátrabb lett a támadójátékunk, mindemellett az ellenfél egyik játékosát is véglegesen kiállították róla egy összeakaszkodás után. Laci nagyon helyesen hátrált, Korály Gabinak viszont elgurult a gyógyszer, nekirontott a Lacit fenyegető játékosnak, így őt is végleg kiállították. Kár volt érte. (Gabit végül 2 bajnoki meccsre tiltották el.)

.

Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy ha a spori az elejétől picit szigorúbban fogja a meccset, nem fajultak volna idáig a dolgok.

.

Ezután mindkét csapat 4+1-ben folytatta, közülünk Dani állt a kapuba. A játék képe nem sokat változott; mi támadgattunk, az ellenfél pedig gólokat szerzett. Előbb Subi hazaadása csúszott be Dani talpa alatt, majd egy újabb kontra sikeres befejezése után immár 4 gólos volt az ördögök előnye. Úgy tűnt, ha másnap reggelig játszunk, akkor sem rúgunk gólt...

.

Aztán 6 és fél perccel a vége előtt végre megtört a jég; egy középre adott labdát Horváth Peti kotort be a kapuba, majd Dani szerzett újabb gólt 4 perccel a vége előtt. Ezután nem sokkal még egy Red Devils játékost állított ki a spori Subi elkaszálása miatt, maradt tehát kb. 4 percünk emberelőnyben fordítani!

.

A hátralévő időben minden egy lapra feltéve támadtunk, Dani kapusként is folyamatosan elől volt, és még 2 gólt szerzett, az egyenlítő gólt 1,5 perccel a vége előtt.

.

A meccs legvégén egy szabadrúgás-kombináció után Subi lövése centikkel ment ment fölé, így a győzelmet végül nem szereztük meg, de továbbra is veretlenek maradtunk!

.

.

5. forduló eredményei:

.

Micorex Delta - MVK:  13 - 4 

Csako Team - Aku-Papír Kft.:  2 - 3 

Red Devils - H-Anyag FC:  4 - 4 

Remy - DBK:  1 - 0 

JNS Hungária - Kislugas Söröző:  2 - 4 

Borsod Copy - Szentpéter FC:  0 - 3  (játék nélkül)  -1 pont levonva a Borsod Copy-tól

Vadlaw FC - Interstop FC: 1 - 4

.

.

6. forduló:

.

.

H-Anyag FC - Csako Team: 3-2 (2-2)  Pattantyús Iskola, 2012. 05. 10. (csütörtök), 20.30

.

Gólszerzők: Komjáti Dániel (2), Hágel Attila

.

Jelenlévők: Farkas János, Gajdos István, Hágel Attila, Horváth Péter, Komjáti Dániel, Molnár Tibor, Papp Gábor, Subert Attila, Szántói Róbert

.

.

Nagyon rossz előjelekkel néztünk a mérkőzés elé; Korály Gabi 2 meccsre eltiltva - a helyét a kapuban átvevő Papp Gabi így hiányzik a mezőnyből -, Korály Laci megye, Nagy Peti országhatáron kívül, Szkiba Gabi és Soós Zoli sérülten. Aztán Subi szólt, hogy neki és Daninak kupameccse van szerdán, így ők sem tudnak jönni. Végül az ellenféllel megegyezve sikerült 1 nappal elhalasztani a meccset, így legalább Subi és Dani el tudott jönni.

.

A meccs napján kiderült, hogy Attila térde rakoncátlankodik, így csak pár perces embernek tud eljönni, Csabi pedig elfelejtett eljönni, és szólni is, hogy ne számítsunk rá...

.

Mindezek mellett Horváth Peti még az első félidőben kapott egyet a bokájára, így hátul Robin és Istvánon kívül a még mindig sérült Attilával kellett kihúznunk a meccset...  

.

Ezek után magáról a mérkőzésről; az elejétől a végéig kiélezett, izgalmas meccs volt, ahol becsülettel faragták egymást a csapatok. Az első félidőben szabadrúgásból Dani szerzett vezetést, majd egy rossz védekezés, és egy lábak között-alatt elgurult labda után már az ellenfél vezetett 2-1-re. A gólok között és után is felváltva forogtak veszélyben a kapuk. Nem sokkal a szünet előtt Robi szabadrúgásába ért bele Attila, így sikerült egalizálnunk. Az első félidő végét és a második elejét emberhátrányban húztuk ki; Danit ismét kipontozták. :)

.

A második félidő - ha lehet - még az elsőnél is izgalmasabb volt; mindkét csapatnak számtalan helyzete, kapufája volt. Mi főleg közelről, az ellenfél főleg távoli lövésekkel veszélyeztetett. Dani kb. 10 perc után rúgta be a harmadik, mint később kiderült győztes gólunkat, ezután már csak veszélyesnél veszélyesebb helyzetek voltak, és rengeteg szabálytalanság.

.

Végül egy gólos győzelmet arattunk, aminek sokkal nagyobb értéke van a megszerzett három pontnál; vészkapussal - Papp Gabi nagyszerűen helytállt -, szinte csere nélkül vívtuk ki ezt a győzelmet!

.

.

6. forduló eredményei:

.

JNS Hungária - Vadlaw FC:  1 - 4 

Kislugas Söröző - Remy:  0 - 3 

DBK - Red Devils:  4 - 4 

H-Anyag FC - Csako Team:  3 - 2 

Aku-Papír Kft. - Micorex Delta:  5 - 0 

MVK - Borsod Copy:  3 - 2

Szentpéter FC - Interstop FC:  4 - 2 

.

.

7. forduló:

.

.

Micorex Delta - H-Anyag FC: 3-3 (2-0)  Egyetem 2, 2012. 05.14 (hétfő), 18.00

.

Gólszerzők: Nagy Péter, Subert Attila, Szántói Róbert 

.

Jelenlévők: Farkas János, Gajdos István, Hoó Csaba, Molnár Tibor, Nagy Péter, Papp Gábor, Soós Zoltán, Subert Attila, Szántói Róbert 

.

.

Szinte teljesen elfogytunk erre a meccsre; sérülés, munka és eltiltás miatt egy komplett csapat hiányzott, a jelenlévők közül pedig többen nem voltak játékra teljesen alkalmas állapotban. (hosszú kihagyás, kisebb sérülés, egyéb illumináltság)

.

Sajnos a fentebb vázolt körülmények nagyon meglátszottak a játékunkon; bár nagyon sok helyzetünk volt, mindent sikerült kihagyni, akadozott a játék, a Delta pedig szinte helyzet nélkül rúgott 2 gólt. Tették mindezt csere nélkül, vészkapussal...

.

A második félidőben elején Subi lövése végre utat talált a lábak között, nem sokkal később nagy Peti, majd a félidő közepe táján Robi szerezte meg első gólját a szezonban, a pocsék első délidő után nálunk volt tehát az előny!

Sajnos azonban egyenlíteni tudott a Delta; kb. 10 perccel a vége előtt nem léptünk vissza egy felfutó hátvéddel, így 4-en hozták fel a labdát 3 hátsó ember ellen, és góllal fejezték be az akciót...

.

Ezután mindkét csapatank voltak még helyzetei, de újabb gól már nem esett, így maradt a döntetlen. Összességében sajnos azt kell mondanom, hogy nem egy pontot szereztünk, hanem 2-t elvesztettünk.

.

A jó hír, hogy Korály Gabinak lejárt az eltiltása, így visszatérhet a kapuba - Papp Gabinak köszönjük a 2 vereség nélkül lehozott meccset -, és a következő meccsen már - elvileg - jóval nagyobb létszámban, játékra alkalmasabb állapotban jelenünk meg.

.

.

7. forduló eredményei:

.

Micorex Delta - H-Anyag FC:  3 - 3 

Csako Team - DBK:  4 - 3 

Red Devils - Kislugas Söröző:  5 - 2

Remy - JNS Hungária:  2 - 2 

Interstop FC - MVK:  4 - 2 

Borsod Copy - Aku-Papír Kft.:  3 - 6 

Vadlaw FC - Szentpéter FC:  7 - 12

.

.

8. forduló:

.

.

H-Anyag FC - Borsod Copy: 7-1  (3-1)   Pattantyús isk., 2012. 05. 17. (csütörtök), 20.30

.

Gólszerzők: Komjáti Dániel (3), Farkas János, Nagy Péter, Subert Attila, Szántói Róbert

.

Jelenlévők: Farkas János, Gajdos István, Hágel Attila, Komjáti Dániel, Korály Gábor, Korály László, Nagy Péter, Papp Gábor, Soós Zoltán, Subert Attila, Szántói Róbert

.

.

Egy nappal újra halasztanunk kellett - hétközi nagypályás forduló -, de az ellenfél partner volt a kérdésben, így végre tekintélyes létszámban voltunk jelen a mérkőzésen. A másik csapat is 4-5 cserével érkezett, jó meccsre volt tehát kilátás.

.

Rögtön az elején egy távoli kapufával nyitott a Copy, de aztán magunkhoz ragadtuk az irányítást, és 3 gólt is szereztünk még az első félidőben. 

A félidő végen picit leeresztettünk, talán túlságosan is sokat cseréltünk, így a Copy - egy újabb kapufa után - másodpercekkel a félidő lefújása előtt talált egy gólt...

.

A második félidőben tovább paprikásodott az egyébként sem barátságos hangulat - a spori egész meccsen bőszen osztogatta a sárga lapokat -, a félidő közepén szerzett negyedik gólunk pedig teljesen megtörte, és felbőszítette az ellenfelet. Ezután már szinte minden labdaszerzési kísérletük lábra (is) irányult, mégis ők voltak azok, akik veszekedtek és felháborodtak, ha közülünk bárki hozzájuk ért.

.

A hátralévő időben még rúgtunk 3 gólt, és lehoztuk újabb kapott gól nélkül a meccset. 

További pozitívum, hogy ezúttal nem csak Dani és Subi szerzett gólt; az összesen 7 találaton 5 játékosunk osztozott.

.

.

8. forduló eredményei:

.

Remy - Vadlaw FC:  3 - 5 

JNS Hungária - Red Devils:  3 - 13 

Kislugas Söröző - Csako Team:  2 - 3 

DBK - Micorex Delta:  3 - 0  -1

H-Anyag FC - Borsod Copy:  7 - 1 

Aku-Papír Kft. - Interstop FC:  6 - 3 

MVK - Szentpéter FC:  3 - 4

.

.

9. forduló:

.

.

Interstop FC - H-Anyag FC: 5-4  (1-2)  Volán pálya, 2012. 05. 25 (péntek), 21.00

.

Gólszerzők: Komjáti Dániel (2), Subert Attila (2)

.

Jelenlévők: Farkas János, Gajdos István, Hoó Csaba, Komjáti Dániel, Korály Gábor, Molnár Tibor, Papp Gábor, Soós Zoltán, Subert Attila, Szántói Róbert

.

.

Nem a legjobb előjelekkel futottunk neki a mai mérkőzésnek; sérülés és munkahelyi elfoglaltság miatt 5 hiányzónk is volt - többségében hátulról, így várható volt, hogy szellős lesz a hátsó alakzat -, míg az ellenfél a  legerősebb összeállításban léphetett pályára.

.

Szinte el sem kezdődött a meccs, amikor egy bedobásnál nem jöttünk a berobbanó emberrel, és így máris hátrányban voltunk.

.

Ezután azonban felpörögtünk, sokat támadtunk, a félidő közepére sikerült egyenlítenünk, majd pár perccel később a vezetést is átvennünk, így minimális előnnyel fordulhattunk.

.

A második félidő elején ismét zárlatos volt a védelmünk; előbb "sikeresen" végigasszisztáltuk az Interstop végletekig kijátszott-kipasszolt egyenlítő gólját, majd az ellenfél egyik játékosának szép egyéni akciója után már hátrányba is kerültünk. 

.

Aztán újra mi pörögtünk fel; előbb egyenlítettünk, majd újra nálunk volt az előny.

.

Ezután viszont egy új szereplő, az addig a meccset korrektül vezető játékvezető pillanatai következtek; előbb néma maradt a sípja az ellenfél 6-osánal, amikor Dani akkorát kapott a lábára, hogy a csattanás hangja a saját kapunkig elért, majd szintén nem fújt, amikor az ellenfél éppenhogy, de kivezette a labdát az alapvonalon. 

Mondhatnánk azt, hogy több mint 10 méterről nem lehet egyértelműen megállapítani, kint volt-e a labda, viszont elképzeli sem tudom, mi oka volt rá, hogy amikor pár perccel később, egy a kapunk előtti kavarodás után a gólvonalról mentettünk, a spori pálya közepétől, az oldalvonal mellől befújta gólnak a helyzetet, pedig a labda még egyértelműen nem haladt át teljes terjedelmével a gólvonalon!!! Ezzel a húzásával nagyon csúnyán belenyúlt a meccsbe!!!

.

A mérkőzésnek ebben a szakaszában - az egyenlítő gól előtt és után is - rengeteg helyzetet alakítottunk, és hagytunk ki. Dani és Subi nagyon elemében volt, a többieknek is voltak helyzeteik, azt hiszem túlzás nélkül állítható, hogy legalább fél tucat hatalmas lehetőség maradt kihasználatlanul.

.

Ekkor történt még egy felettébb sportszerű jelenet; 7-8 perccel a vége előtt, 4-4-es állásnál Gabi be akarta cserélni Hoó Csabit Dani helyére, Csabi azonban - bízva Daniban - lemondott a játéklehetőségről az esetleges győzelem reményében. 

.

Majd ahogy az lenni szokott, a sok kihagyott helyzet után kb. 2 perccel a vége előtt feljött az Interstop, megjáratták a labdát a hatosunk előtt, majd az ellenfél egyik legjobbja gyakorlatilag lemásolta a harmadik találatukat; egy csel balra, majd tenyérnyi helyen, bal lábbal 2 menteni akaró hátvéd lába között, a kapusunk cipőjének orra előtt elgurítva behelyezte a labdát a hosszú sarokba. Hihetetlen, sokkoló találat volt.

.

A hátralévő mintegy másfél percben még próbálkoztunk, közvetlenül a lefújás előtt volt még egy hatalmas helyzetünk, de sajnos a hatoson belülről nem sikerült eltalálnunk a kaput.

.

Összességében egy nagyon jó, sportszerű ellenféllel szemben maradtunk alul egy izgalmas, fordulatos mérkőzésen. 

.

A vereségünknek több oka is volt; a védelmünk közül mindenki benne volt kisebb-nagyobb mértékben legalább egy kapott gólban, elől számtalan helyzetet hagytunk ki, és még így is jók lettünk volna 1 pontra, ha a spori nem nyúl bele a meccsbe. Különösen bosszantó rajtunk kívülálló ok, egy rossz bírói döntés miatt elveszíteni a veretlenségünket, de mennünk kell tovább; a jövő héten egy a maihoz hasonló képességű ellenféllel szemben kell helyt állnunk. Remélhetőleg akkorra visszatér pár ember a mai hiányzókból, és mi, a mai jelenlévők is összekapjuk magunkat úgy elől, mint hátul. 

.

.

9. forduló eredményei:

.

Micorex Delta - Kislugas Söröző:  1 - 1 

Csako Team - JNS Hungária:  6 - 3 

Red Devils - Remy:  0 - 0 

Szentpéter FC - Aku-Papír Kft.:  1 - 4 

Interstop FC - H-Anyag FC:  5 - 4   

Borsod Copy - DBK:  4 - 6 

Vadlaw FC - MVK:  12 - 4 

.

.

10. forduló:

.

.

H-Anyag FC - Szentpéter FC: 5-2 (2-0)  Egyetem 2, 2012. 06. 01 (péntek), 19.00

.

Gólszerzők: Subert Attila (4), Komjáti Dániel

.

Jelenlévők: Gajdos István, Hágel Attila, Komjáti Dániel, Korály Gábor, Korály László, Molnár Tibor, Papp Gábor, Soós Zoltán, Subert Attila

.

.

Az eddigi sérültjeinkhez csatlakozott Robi is, így 6 hiányzónk volt a Szentpéter elleni meccsen.

.

A hiányos hátvédsor ellenére - köszönet a középpályásoknak - meglehetősen stabilak voltunk hátul, többet támadtunk, és a félidő végére - Subi és Dani révén - 2 gólos előnyt szereztünk.

.

A félidő végén Korály Laci meglehetősen vehemens játékkal összeszedte a második sárga lapját is, és 2 percre ki lett állítva, majd a szünetben, és a második félidő elején is a bíró szidásával volt elfoglalva - megjegyzem az egyik legjobb, legkorrektebb spori a játékvezetők között - így a 2 percből 5 perc lett. Ezen az egész meccs elmehetett volna, szerencse, hogy végül nem így lett. Csak remélni tudjuk, hogy a továbbiakban nem fog ilyen előfordulni; Lacira mint játékosra nagy szükségük van, erre a hozzáállásra azonban nincs. 

.

A meghosszabbított emberhátrányt nagynehezen kivédekeztük, sőt Subi révén még az előnyünket is növelni tudtuk, majd már kiegészülve a félidő közepén megszereztük a negyedik találatunkat is. 

.

A második félidő közepétől egyre többet ért fel a kapunk elé a Szentpéter, több kapufájuk és nagy helyzetük is volt, és kb. 10 perccel a vége előtt egy bedobás után az ellenfél berobbanó csatára megszerezte a szépítő góljukat.

.

Subi révén szinte rögtön válaszoltunk, de az elfáradó védelmünk pár perccel később összehozott egy újabb vendéggólt.

.

A hátralévő pár percben cserékkel frissítettünk, stabilizáltuk a védelmet, és lehoztuk a meccset újabb kapott - és sajnos rúgott - gól nélkül, így végül 3 gólos győzelmet arattunk.

.

Igazi csapatmunka volt, amiből mindenki kivette a részét.

.

.

10. forduló eredményei:

.

Red Devils - Vadlaw FC:  5 - 2 

Remy - Csako Team:  4 - 2 

JNS Hungária - Micorex Delta:  4 - 3 

Kislugas Söröző - Borsod Copy:  5 - 3 

DBK - Interstop FC:  5 - 6 

H-Anyag FC - Szentpéter FC:  5 - 2 

Aku-Papír Kft. - MVK:  2 - 1 

.

.

11. forduló:

.

.

MVK - H-Anyag FC: 4-6 (2-2)  Szabadidőközp. 2012.06.07. (csütörtök), 19.00

.

Gólszerzők: Komjáti Dániel (2), Subert Attila (2), Molnár Tibor és egy öngól (Subi lövése után pattant be a labda egy védőről a kapuba)

.

Jelenlévők: Farkas János, Gajdos István, Hágel Attila, Hoó Csaba, Komjáti Dániel, Korály Gábor, Molnár Tibor, Papp Gábor, Soós Zoltán, Subert Attila

.

.

4 cserével képviseltettük magunkat az MVK elleni meccsen - Csabi az idény során először már az első félidő közepére befutott - az ellenfél is hasonló létszámban volt jelen. Sajnos sérültjein közül egy sem épült fel, így továbbra is a középpályások segítették ki a védelmet.

.

Eléggé álmosan kezdtük a mérkőzést, szinte csak a mezeket küldtük ki a pályára, ennek ellenére az első félidő közepére már 2 góllal vezettünk. Nagyon úgy tűnt, hogy az MVK nem fog érdemi ellenállást kifejteni.

.

A félidő vége előtt nem sokkal egy pazar kiugratás - részünkről egy csúnya lemaradás - után szépített az MVK, majd a lefújás előtti pillanatokban szinte mindenki elől ragadt egy támadásnál, az ellenfél labdát szerzett, és a kontrából sikerült kiegyenlíteniük. Szívós, kitartó munkával visszahoztuk tehát az MVK-t a meccsbe, miközben mi számtalan nagyobbnál nagyobb helyzetet hagytunk ki...

.

A második félidőben nem sokat változott a játék képe; támadtunk, helyzeteket alakítottunk ki, de minden kimaradt. Az ellenfél vérszemet kapott, egyre több veszélyes helyzetet alakított ki; több alkalommal  csak Gabi bravúrjaink köszönhettük, hogy nem kaptunk gólt.

.

Körülbelül 10 perc után végre megtört a gólcsend, sikerült a számtalan helyzetből kettőt gólra váltani - végre Tibi is megszerezte 1. idénybeli gólját - majd hogy újra izgalmas legyen, az MVK egy közép-távoli lövéssel újra felzárkózott; Gabi még bele tudott érni, de a labda becsorgott a hálóba. Ez volt a meccs legkritikusabb szakasza, felváltva forogtak veszélyben a kapuk, de szerencsére végül mi szereztünk 2 újabb találatot Dani és Subi révén. 

.

Az MVK azonban nem adta fel, tovább küzdött, és a lefújás előtti pillanatokban egy szép egyéni akció végén megszerezték a negyedik találatukat.

.

A győzelem és  a 3 pont végül a miénk lett, de sajnos továbbra is rengeteg helyzetet könnyelműsködünk el, egyszerűen nem hisszük el, hogy emiatt elúszhat a meccs. Tesszük ezt annak ellenére, hogy az Interstop ellen már ráfáztunk a gyatra helyzetkihasználásra, és hogy annyira szoros az élmezőny, hogy a végelszámolásban akár a gólarány is dönthet majd a végső helyezések sorsáról...

.

.

11. forduló eredményei:

.

Micorex Delta   - Remy:  1 - 6 

Csako Team - Red Devils:  2 - 5 

MVK - H-Anyag FC:  4 - 6 

Szentpéter FC - DBK:  2 - 2 

Interstop FC - Kislugas Söröző:  0 - 3

Borsod Copy - JNS Hungária:  1 - 3 

Vadlaw FC - Aku-Papír Kft.:  3 - 4

.

.

12. forduló:

.

.

H-Anyag FC - Aku-Papír Kft. : 1-2 (0-1)  Egyetem 2,  2012. 06. 15. (péntek),  20.00

.

Gólszerző: Horváth Péter

.

Jelenlévők: Gajdos István, Hágel Attila, Hoó Csaba, Horváth Péter, Komjáti Dániel, Korály Gábor, Papp Gábor, Soós Zoltán, Subert Attila

.

.

Gyakorlatilag szembetaláltuk magunkat a tükörképünkkel ezen  a mérkőzésen; ügyes, gyors, képzett játékosok elől, masszív emberek hátul, nyakon öntve egy nagyon jó kapussal.

.

Mindkét csapat óvatosan játszott, viszonylag kevés helyzet volt az első félidőben. Az egyetlen gólt sajnos mi kaptuk be egy labdavesztést követő gyors kontrából, míg a mi helyzeteink kimaradtak.

.

A második félidőben sem volt sokkal több helyzet, de ekkor már többször eltaláltuk a kaput; Dani lövése még kipattant  a kapufáról, a félidő közepén viszont - kihasználva egy 2 perces emberelőnyt - Horváth Peti szögletből egyenlített.

.

Sajnos azonban kb. 2 perccel az egyenlítő gól után egy kizárást ügyesen megoldva újra vezetést szerzett az Aku-Papír, és bár még az utolsó percben is volt helyzetünk, már nem tudtunk kiegyenlíteni.

.

Összességében nem játszottunk rosszabbul az ellenfélnél, de a helyzeteket be kell rúgni; egy góllal kispályán nem nagyon lehet pontot szerezni, pláne nem meccset nyerni.

.

.

12. forduló eredményei:

.

Csako Team - Vadlaw FC:  4 - 1

Red Devils - Micorex Delta:  4 - 3 

Remy - Borsod Copy:  3 - 0 

JNS Hungária - Interstop FC:  1 - 8 

Kislugas Söröző - Szentpéter FC:  3 - 1 

DBK - MVK:  10 - 4 

H-Anyag FC - Aku-Papír Kft.:  1 - 2 

.

.

13. forduló:

.

.

Vadlaw FC - H-Anyag FC: 1-6 (0-2)  Volán pálya, 2012. 06. 22 (péntek), 19.00

.

Gólszerzők: Komjáti Dániel (3), Molnár Tibor, Papp Gábor, Subert Attila

.

Jelenlévők: Gajdos István, Komjáti Dániel, Korály Gábor, Molnár Tibor, Papp Gábor, Soós Zoltán, Subert Attila, Szántói Róbert

.

.

A Vadlaw elleni meccsel fejeztük be a tavaszi szezont, és az elveszített meccsek után végre újra győzelemnek örülhettünk.

.

Elég szűken voltunk meg, mindössze 2 cserénk volt - főleg a hátsó alakzat volt foghíjas -, ennek ellenére már az első félidőben rengeteg helyzetet alakítottunk ki, amelyekből 2-t még a félidő elején sikerült gólra váltani. A hátralévő időben sajnos minden kimaradt, az ellenfélnek pedig volt pár veszélyes helyzete; egyáltalán nem volt megnyugtató a játék képe.

.

A második félidőben egy kis időre beindult a henger, 3 újabb gólt szereztünk, majd újra leálltunk. A Vadlaw ekkor már nem csak helyzetekig jutott, hanem megszerezték a becsületgóljukat is, majd kb. 5 perccel a vége  előtt egy kis kakaskodás után emberhátrányba is kerültünk. Az ellenfél azonban nem tudott élni a lehetőséggel, sőt mi szereztünk újabb találatot, egyúttal beállítva ezzel a végeredményt is.

.

Az eredmény alapján elmondható, hogy magabiztos győzelmet arattunk, de újfent rengeteg helyzetet hagytunk ki, és hátul sokat bizonytalankodtunk. Mára elég volt ez a teljesítmény, de a következő meccsre ettől jóval több kell.

.

.

13. forduló eredményei:

.

Micorex Delta - Csako Team:  1 - 1 

Aku-Papír Kft.  - DBK:  4 - 3

MVK - Kislugas Söröző:  5 - 7 

Szentpéter FC - JNS Hungária:  4 - 4 

Interstop FC  - Remy:  7 - 2 

Borsod Copy - Red Devils:  2 - 8 

Vadlaw FC - H-Anyag FC:  1 - 6 

.

.

Őszi fordulók

.

14. forduló:

.

H-Anyag FC - DBK: 5-7 (3-3),  Egyetem 1,  2012. 06. 20. (szerda) 20.00

.

Gólszerzők: Subert Attila (2), Hágel Attila, Korály Gábor és egy öngól (bedobás után a DBK védőjéről pattant a kapuba a labda)

.

Jelenlévők: Gajdos István, Hágel Attila, Horváth Péter, Komjáti Dániel, Molnár Tibor, Soós Zoltán, Subert Attila

.

.

Dupla forduló van ezen a héten, így fordulhatott elő, hogy 2 nappal hamarabb elkezdjük az őszi szezont - 3 meccs van előrehozva őszről -, minthogy a Vadlaw ellen befejeztük volna a tavaszit.

.

Jól kezdtük a meccset; Attila egy szabadrúgás utáni lepattanó lövésből szerzett vezetést, és bár ezt még egalizálni tudta a DBK egy lábak között elsuhanó lövéssel. Subi 2 villanása után már 3-1 volt ide. Ez volt az a pillanat, amikor azt hittük, hogy megvan a meccs. Előre ittunk a medve bőrére...

.

Az ellenfél még a szünet előtt egyenlített, majd a második félidő első felében beszedtünk 3 újabb gólt. Totális rövidzárlat...

.

A félidő közepén beállt Tibi egy hátsó ember helyére, így valamivel aktívabb lett az előre játékunk, sikerült szépíteni, majd Korály Gabi hatalmas góljával  - szintén szabadrúgás után - egy gólra felzárkóztunk. Egyenlítés helyett azonban újabb gólt kaptunk be, és a meccs végéig már nem is változott az eredmény, így 2 gólos mínusszal kellett lekullognunk a pályáról. 

.

Összességében ez volt eddig a legrosszabb meccsünk. A támadójátékunk ezúttal megfelelő volt, a védőmunka azonban pocsék. Nem elég szorosan fogtunk embert, lemaradoztunk, lassúak, körülményesek voltunk, és a támadásokat sem segítettük. Ebben a szezonban még senkitől sem kaptunk 7 gólt. Különösen szembetűnő ez a múlt heti meccs után, amikor az Aku-Papír csak 2 gólt tudott begyötörni gyakorlatilag ugyanennek a hátvédsornak...

.

Gyorsan el kell felejtenünk ezt a meccset, és összekapnunk magunkat; a hátralévő 3 meccsen legalább 6 pontot kell szereznünk, különben lépéshátrányba kerülünk a dobogóért vívott harcban, az őszi meccseken pedig tele leszünk kiszámíthatatlan rangadókkal. Mindemellett szükségünk lesz legalább 1 új emberre elől, és ha Szkiba Gabi nem gyógyul meg őszre, szükség lesz 1 új hátvédre is. 

.

.

14. forduló eredményei:

.

Vadlaw FC - Micorex Delta:  3 -  0  -1

Borsod Copy - Csako Team:  1 - 8 

Interstop FC - Red Devils:  2 - 5 

Szentpéter FC - Remy:  1 - 4 

MVK - JNS Hungária:  4 - 7 

Aku-Papír Kft. - Kislugas Söröző:  2 - 1

H-Anyag FC - DBK:  5 -  7 

.

.

15. forduló:

.

.

Kislugas Söröző - H-Anyag FC: 2-1  (2-0)  II. Rákóczi Ferenc Iskola,  2012. 06. 29. (péntek), 19.00 

.

Gólszerző: Soós Zoltán

.

Jelenlévők: Farkas János, Gajdos István, Hoó Csaba, Horváth Péter, Komjáti Dániel, Korály Gábor, Papp Gábor, Soós Zoltán, Szántói Róbert

.

.

Ezúttal is a szokásos csapatnyira való hiányzónk volt. Hátul még nagyjából megvoltunk - mindössze a sérült Sz. Gabi és a dolgozó Attila nem tudott jönni -, a támadó szekcióból viszont különböző okok miatt Subi, Laci, Tibi és N. Peti is hiányzott, így nem voltak vérmes reményeink a szerzett gólok számát illetően. Más kérdés, hogy végül még az ezt sikerült alulmúlnunk...

.

Hihetetlenül álmosan kezdtük a meccset, helyzetet is alig tudtunk kialakítani, lagymatagon védekeztünk és több alakalommal fent ragadtunk, a Kislugas pedig van olyan jó csapat, hogy ezt kihasználja; két kontrából már a félidő közepére 2 gólos előnyt szereztek, majd rúgtak egy óriási kapufát.

.

Érdekes módon a kapufa "kongásától" után mintegy varázsütésre felébredtünk, az első félidő végéig 4 db 100 %-os helyzetet alakítottunk ki, de csak kapufáig jutottunk.

.

A második félidőben végre újra a régen várt módon védekeztünk, nyomás alatt tartottuk az ellenfél kapuját, és a sok kialakított helyzetből szereztünk egy újabb kapufát, majd Zolinak sikerült megtörnie a jeget; egy fejes góllal szépítettünk.

.

Az utolsó pár percben mindent egy lapra feltéve támadtunk - ekkor a Kislugasnak is volt pár veszélyes kontrája, a legveszélyesebb dupla kapufával végződött -, de nem tudtuk begyötörni az egyenlítő gólt, így végül pont nélkül maradtunk.

.

Összességében nem játszottunk rosszul, de a kiemelkedő teljesítménnyel mindenki adós maradt, és hát csatárok, támadó középpályások nélkül nehéz meccset nyerni. A meccs tanulsága, hogy semmit nem érünk a csak "papíron" lévő emberekkel; Subinak ez volt az első meccse, amikor nem tudott jönni, és nem volt senki, aki tudta volna pótolni. Nem a rossz forma miatt, hanem mert nem voltak ott...

.

Érthető, ha valaki a munka, vagy magánéleti gondok miatt nem tud eljönni, de nekünk folyamatosan, megbízhatóan meccsre járó emberekre van szükségünk. Aki ezt nem tudja/akarja vállalni, ahelyett a csapat, és a dobogós hely megszerzésének reményében új játékost kell igazolnunk. A jövő heti, szünet előtti utolsó meccsünket még letudjuk ezzel a kerettel, de a július hátralévő részében rendeznünk kell a kialakult helyzetet, hogy az augusztusi edzőmeccseket már a megfelelő hozzáállású emberekkel kezdhessük el. Addig pedig döntse el mindenki, hogy akarja/tudja-e vállalni a folytatást.

.

.

15 forduló eredményei:

.

Kislugas Söröző - H-Anyag FC:  2 - 1 

JNS Hungária - Aku-Papír Kft.:  2 - 7 

Remy - MVK:  3 - 4

Red Devils - Szentpéter FC: 3 - 2   

Csako Team - Interstop FC:  2 - 5

Micorex Delta - Borsod Copy:  3 - 4 

DBK - Vadlaw FC:  3 - 0  - 1

.

.

16. forduló:
.

.

H-Anyag FC - JNS Hungária: 5-2 (1-2)  Egyetem 2,  2012. 07. 06. (péntek), 19.00

.

Gólszerzők:  Gajdos István (2), Papp Gábor (2), Subert Attila

.

Jelenlévők: Asztalos Péter, Gajdos István, Horváth Péter, Komjáti Dániel, Korály Gábor, Molnár Tibor, Papp Gábor, Soós Zoltán, Subert Attila

.

.

Gyér létszámban jelentünk meg a szünet előtti utolsó mérkőzésünkön. Ellenfelünket tavasszal nagyon magabiztosan vertük, de a mostani formánk alapján senki ellen nem mehetünk biztosra. 

.

István révén már az első percben megszereztük a vezetést, ezután azonban hiába alakítottunk ki rengeteg helyzetet, mindent sikerült kihagyni, ellenben a JNS 2 gólt is tudott szerezni, így hátránnyal kellett fordulnunk.

.

A második félidő közepéig újfent csak a helyzetek kihagyásában serénykedtünk, ekkor azonban Papp Gabi hatalmas lövéssel egalizált, és ezzel átszakadt a gát; előbb egy szabadrúgás után István, majd egy szépen kijátszott akció végén Papp Gabi is megszerezte második gólját.

.

A gólok után volt egy kis hullámvölgy, az ellenfélnek (is) volt pár veszélyes helyzete, szerencsére ezek mind kimaradtak, majd a vége előtt pár perccel Subi révén biztosítottuk be a győzelmünket.

.

Nagyon kellett ez a győzelem; így sikerült megtartanunk a harmadik helyet, és versenyben maradtunk a feljutásért vívott küzdelemben.

.

.

16. forduló eredményei:

.

Interstop FC - Micorex Delta:  10 - 4 

Szentpéter FC - Csako Team:  6 - 7 

MVK - Red Devils:  4 - 0 

Aku-Papír Kft. - Remy:  4 - 1 

H-Anyag FC - JNS Hungária:  5 -  2 

DBK - Kislugas Söröző:  3 - 8 

Borsod Copy - Vadlaw FC:  4 - 5  

.

.

17. forduló:

.

Remy - H-Anyag FC: 3-5  (1-5)  Szabadidőközp.  2012. 08. 24 (péntek), 20.00

.

Gólszerzők: Komjáti Dániel (2), Asztalos Péter, Soós Zoltán, Subert Attila

.

Jelenlévők: Asztalos Péter, Bodroghy Sz. Balázs, Gajdos István, Hágel Attila, Horváth Péter, Komjáti Dániel, Korály Gábor, Molnár Tibor, Papp Gábor, Soós Zoltán, Subert Attila, Szántói Róbert

.

.

A nagy létszám nem vette el a kedvünket, sőt! Mind a 12 helyet megtöltöttük a jegyzőkönyvben, így 2 beugrónknak - Nagy Petinek és Hoó Csabinak - ez okból kifolyólag az év során először nem jutott játéklehetőség. 

.

Jól kezdtük a mérkőzést, Subi és Dani révén hamar 2 gólos előnyre tettünk szert, a Remy azonban a félidő közepén kihasználta a bizonytalan védőink által teremtett lehetőséget,és sikerült szépítenie.

.

Szerencsére még az első félidőben újabb gólokat tudtunk szerezni Zoli és Pepe révén - Pepének gratula az 1., tétmeccsen szerzett góljához csapatunk színeiben -, majd a második félidőben Dani szabadrúgásból 4 gólosra növelte az előnyünket.

.

A hatalmas előny sajnos túlságosan megnyugtatott minket, így a félidő második felében - halkan jegyzem meg, hogy emberelőnyben voltunk - illetve a lefújás előtti pillanatokban is szerzett egy gólt a Remy, szorossá téve ezzel az eredményt.

.

Összességében a 3 ponttal elégedettek lehetünk, a játékunk azonban még hagy némi kívánnivalót maga után.   

.

.

17. forduló eredményei:

.

Vadlaw FC - Kislugas Söröző:  2 - 3

JNS Hungária - DBK:  2 - 7 

Remy - H-Anyag FC:  3 - 5

Red Devils - Aku-Papír Kft.:  1 - 2

Csako Team - MVK:  8 - 1 

Micorex Delta - Szentpéter FC:  2 - 8 

Borsod Copy - Interstop FC:  1 - 8 

.

.

18. forduló:

.

H-Anyag FC - Red Devils: 0-4 (0-1)  Egyetem 2,  2012. 09. 04 (kedd), 21.00

.

Gólszerző: -

.

Jelenlévők: Bodroghy Sz. Balázs, Gajdos István, Hágel Attila, Horváth Péter, Komjáti Dániel, Korály Gábor, Molnár Tibor, Papp Gábor, Soós Zoltán, Szántói Róbert

.

.

Fontos mérkőzés előtt álltunk; a második helyen álló ellenfelünknek ugyanannyi pontja volt, mint nekünk, viszont 2 meccsel kevesebbet játszottak, így csak a győzelem lett volna elfogadható, hogy tartani tudjuk velük a lépést. Mindemellett az összes eddigi egymás elleni meccsünk balhésra sikeredett, okkal gondolhattuk, hogy ezúttal is így lesz, de ebben tévedtünk; kemény, de - végre - sportszerű mérkőzést játszottunk.

.

És akkor pár szó a mérkőzésről; különböző okok miatt egy csapatra való ember hiányzott, főleg elől voltunk foghíjasak. Ennek ellenére sok helyzetet alakítottunk ki, azt is mondhatnám, hogy valamivel jobbak voltunk, de gólt nem tudtunk szerezni. Aztán az 1. félidő utolsó percében elaludtunk egy szabadrúgásnál, és a hosszú oldalra lőtt labdába belepöckölt egy Devils játékos, így a legrosszabb pillanatban kapott góllal, minimális hátránnyal fordultunk.

.

A második félidő első 5 percében 2 alkalommal is lemaradtunk az ellenfél 1-1 játékosáról, akik mindkétszer góllal büntettek minket a figyelmetlenségért. 6 perc alatt tehát 3 hiba, 3 különböző embertől, 3 gólos hátrány... 

.

A kapott gólok ellenére folyamatosan támadtunk, az első félidőhöz hasonlóan kb. fél tucat hatalmas helyzetünk volt - nem egyszer álltunk szemtől szembe a kapussal a hatos vonalán -, de ezen a napon semmi sem sikerült.

.

És ahogy lenni szokott, a sok kihagyott helyzet megbosszulta magát; a meccs vége előtt nem sokkal lemaradtunk egy, a hosszú oldalon érkező emberről, aki pár méterről, senkitől sem zavarva szerezte meg a Red Devils negyedik találatát.

.

Összességében túlzónak találom a 4 gólos vereséget, de azt el kell ismernünk, hogy az ellenfél megérdemelten nyert; minden hibánkat kihasználták, ők viszont egyszer sem tették meg nekünk azt a szívességet, amit mi 4-szer is. Rólunk pedig csak annyit, hogy ez volt az első olyan mérkőzésünk az év során, amikor nem tudtunk gólt szerezni. (Ez műfüvön legutóbb még a tavalyi szezon 3. fordulójában fordult velünk elő; akkor a Borsod Kupon - a jelenlegi Csako Team - ellen nem tudtunk betalálni.)  

.

.

18. forduló eredményei:

.

MVK - Micorex Delta:  2 - 7

Aku-Papír Kft. - Csako Team:  6 - 0 

H-Anyag FC - Red Devils:  0 - 4 

DBK - Remy:  5 - 1 

Kislugas Söröző - JNS Hungária:  8 - 0 

Szentpéter FC - Borsod Copy:  11 - 3 

Interstop FC - Vadlaw FC:  11 - 4

.

.

19. forduló:

.

Csako Team - H-Anyag FC: 4-2 (2-0)  Egyetem 2, 2012.09.07 (péntek), 19.00

.

Gólszerzők: Asztalos Péter, Papp Gábor

.

Jelenlévők: Asztalos Péter, Bodroghy Sz. Balázs, Gajdos István, Komjáti Dániel, Korály Gábor, Nagy Péter, Papp Gábor, Soós Zoltán, Szántói Róbert

.

.

Újfent sok hiányzónk volt, de elviekben előre és hátra is megvoltunk, így volt rá esély, hogy javítsunk a Red Devils elleni botláson.

.

Az első félidőben ugyanott folytattuk, ahol az előző meccsen befejeztük; kb. fél tucat hatalmas helyzetünk volt, de senkinek sem sikerült gólt szereznie. Mindemellett a spori egy a hatoson belül, Dani ellen elkövetett szabálytalanságot visszafújt a hatos vonalára...

.

Aztán ahogy ez lenni szokott, a kihagyott helyzetek megbosszulták magukat; egy szabadrúgás után a "sorfal" összeragadt, nem vették fel időben az embereket, nem sokkal később pedig hagytuk, hogy az ellenfél egy játékosa a kilencesről, kapuval szemben zavartalanul lőhessen, így a félidő végére 2 gólos hátrányban voltunk.

.

A második félében az egész mérkőzésen harcosan/hasznosan játszó Pepe törte meg a 3 félidő óta tartó gólcsendünket; sokadik határozott labdaszerzését követően szerzett gólt. Pár perccel később ugyancsak Pepe passzából Papp Gabi kiegyenlített.

.

Sajnos azonban nem tudtunk élni a lélektani előnnyel; egy bedobás után - újabb hatalmas hibából - újra megszerezte a vezetést a Csako Team, majd az utolsó percben, amikor végre megszereztük a labdát, és az egyenlítésért támadhattunk, "sikerült" addig erőltetni a cselezést a középpályán, amíg labdát szerzett az ellenfél, és gólra váltották a lehetőséget.

.

Összességében volt esélyünk a győzelemre, de túl sok hibával játszottunk, és itt most nem csak a gólok előtti szituációkról van szó; nem volt meg az összjáték, sok volt az előre vágott labda, ha pedig mégis passzoltunk, a labdakezeléssel voltak alapvető problémák. Mindemellett legalább 10 olyan helyzetet hagytunk ki, amikor a 6-oson belülről veszélyeztethettük az ellenfél kapuját. Úgy tűnik eléggé le vagyunk eresztve, szükséges pár alapvető változás a közeljövőben, különben veszélybe kerülhet az idény elején meghatározott minimális cél, az első 7 helyezés valamelyikének megszerzése is...  

.

.

19. forduló eredményei:

.

Vadlaw FC - JNS Hungária:  3 - 3 

Remy - Kislugas Söröző: 3 - 5  

Red Devils - DBK:  4 - 3 

Csako Team - H-Anyag FC:  4 - 2 

Micorex Delta - Aku-Papír Kft.:  1 - 2 

Borsod Copy - MVK:  1 - 2 

Interstop FC - Szentpéter FC:  7 - 3

.

.

20. forduló:

.

H-Anyag FC - Micorex Delta: 4-4  (1-2)   Egyetem 2,  2012. 09. 14. (péntek), 19.00

.

Gólszerzők: Asztalos Péter (2), Komjáti Dániel (2)

.

Jelenlévők: Asztalos Péter, Bodroghy Sz. Balázs, Gajdos István, Komjáti Dániel, Korály Gábor, Nagy Péter, Papp Gábor, Soós Zoltán, Szántói Róbert

.

. 

Dacára a tabellán elfoglalt helyezéseknek, egyenlő erők csatáját hozta ez a meccs. A Delta ezúttal az erős arcát mutatta, több, minőségi cserével.

.

Az eddigi meccsekhez hasonlóan nekünk volt több helyzetünk, aztán egy felívelt labdából vezetést szerzett az ellenfél. Pepe révén pár perccel később sikerült egalizálnunk, majd tovább támadtunk, de minden kimaradt. A Delta viszont a második - és egyben utolsó - nagyobb helyzetét is kihasználta egy kapu előtti kavarodás/bizonytalankodás/egymásra várás után, így ők mehettek előnnyel a pihenőre.

.

A második félidőben tovább támadtunk, és Pepe révén újra sikerült egyenlítenünk, de a Delta nagy hatékonysággal használta ki - a mi asszisztálásunk mellett - a helyzeteit, és újra vezetést szerzett. Ezután azonban Dani percei következtek; előbb értékesítette az általa kiharcolt büntetőt - ezzel megtörve a 2 meccs óta tartó gólcsendjét - majd kb. 10 perccel a vége előtt egy kontra után a vezető gólt is megszerezte.

.

A hátralévő percekben mindkét csapat előtt adódtak helyzetek. Több lehetőségünk is lett volna, hogy bebiztosítsuk a győzelmet, de jó szokás szerint még a 6-oson belülről sem tudtuk bevenni a vészkapussal felálló ellenfél kapuját, míg ők nem sokkal a vége előtt egy szöglet után megszerezték az egyenlítő gólt, miközben mi csak nyomoztuk a labdát.

.

Összességében a döntetlen igazságos; továbbra is túl sok helyzetet hagyunk ki, és sorozatban a 3. meccsünkön kaptunk 4 gólt. A sok kihagyott helyzettel elől, és az amatőr hibáinkkal hátul nem is érdemeltünk győzelmet...

.

.

20. forduló eredményei:

.

H-Anyag FC - Micorex Delta:  4 - 4 

DBK - Csako Team: 2 - 4  

Kislugas Söröző - Red Devils:  1 - 4 

JNS Hungária - Remy:  0 - 6 

MVK - Interstop FC:  0 - 17 

Aku-Papír Kft. - Borsod Copy:  5 - 3 

Szentpéter FC - Vadlaw FC: 12 - 4 

.

.

21. forduló:

.

Borsod Copy - H-Anyag FC: 1-3 (0-2)   Pattantyús iskola,  2012. 09. 18. (kedd), 19.00

.

Gólszerzők: Nagy Péter (2), Subert Attila

.

Jelenlévők: Bodroghy Sz. Balázs, Gajdos István, Horváth Péter, Korály Gábor, Molnár Tibor, Nagy Péter, Soós Zoltán, Subert Attila, Szántói Róbert

.

.

Kezdéskor még elég szűken voltunk meg, de kis késéssel beesett még 2 ember, így végül nem volt gond a létszámmal.

.

Az egyik késő Subi volt, aki nélkül 3 meccsen maradtunk nyeretlenek. Beállása előtt inkább az ellenfél veszélyeztetett - 2 kapufát is szereztek - a félidő közepétől azonban fokozatosan átvettük a játék irányítását. A fölényünk gólokban is megmutatkozott; előbb Subi szerzett vezetést, majd Nagy Peti csapott le egy röviden hátraadott labdára, és megduplázta az előnyünket. (Ez volt Peti 1. olyan találata az évben, amit immár állandóként, nem pedig beugróként szerzett. Reméljük gyorsan visszanyeri régi formáját, és a korábbi évekhez hasonló mennyiségben ontja majd a gólokat.)

.

Eközben a védelmünk is stabilizálódott, és Korály Gabi is bemutatott 1-2 bravúrt, így kapott gól nélkül hoztuk le a félidőt.

.

A második félidő első felében Nagy Peti tovább növelte az előnyünket, ezután azonban picit visszavettünk, magunkra húztuk a Copy-t, és sokszor hoztuk nehéz helyzetbe Gabit, akin azonban ezen az estén nem lehetett kifogni. 

.

És amikor már azt hittük, hogy lehozzuk kapott gól nélkül a meccset, Gabi röviden kapott hátra egy labdát, és nem tudott tisztázni, így a labda a rátámadó Copy játékosról végül bevánszorgott a kapuba. Kár a kapott gólért, de  mindezt leszámítva - főképp a kapusunknak köszönhetően - a győzelmünk nem forgott veszélyben.

.

.

21. forduló eredményei:

.

Vadlaw FC - Remy:  4 - 6  

Red Devils - JNS Hungária:  7 - 3  

Csako Team - Kislugas Söröző:  1 - 4  

Micorex Delta - DBK:  1 - 4  

Borsod Copy - H-Anyag FC:  1 - 3  

Interstop FC - Aku-Papír Kft.:  2 - 1

Szentpéter FC - MVK:  6 - 2 

.

.

22. forduló:

.

.

H-Anyag FC - Interstop FC: 5-6  (1-4)  Egyetem 1,  2012. 09. 19. (szerda) 21.00

.

Gólszerzők: Komjáti Dániel (4), Asztalos Péter

.

Jelenlévők: Asztalos Péter, Gajdos István, Hoó Csaba, Horváth Péter, Komjáti Dániel, Korály Gábor, Molnár Tibor, Nagy Péter, Papp Gábor, Soós Zoltán, Subert Attila, Szántói Róbert

.

.

Kérésünkre az eredetileg kiírtnál 2 nappal hamarabb játszottuk le a meccset, így szinte mindenki el tudott jönni erre a késő esti, esős mérkőzésre.

.

Érdekes meccs elé néztünk; idény elején még jóval erősebbek voltunk, jó formában is voltunk, edzőmeccsen hatalmas különbségű győzelmet arattunk az Interstop felett. Tavasszal egyenlő erők izgalmas, nyílt küzdelmébe nyúlt bele a bíró, ajándékozva egy gólt az ellenfélnek, aminek köszönhetően végül övék lett a 3 pont. Mostanra az Interstop még tovább erősödött, mi viszont - annak ellenére, hogy a régiek közül senki sem távozott, sőt még új emberek is érkeztek - elveszítettük a fonalat. Minden őszi mérkőzésünkön - az edzőmeccseket is beleértve - rosszabb eredményt érünk el, mint tavasszal. Ezen recept alapján nem sok jóra számíthattunk...

.

Alig kezdődött el a meccs, és egy védőn megpattanó labdával már vezetett is az ellenfél. Viszonylag hamar egyenlítettünk, de az egyenlítő gól után nekünk semmi nem jött össze, az ellenfélnek viszont minden; pörgős, gyors játékuknak és a szerencsének - részünkről balszerencsének - köszönhetően további 3 gólt szedtünk össze. Nagyon nem a mi esténk volt a mai; kaptunk gólt egy erővel belőtt labdából, kontrából, elcsúszásból, és még csak az első félidőn voltunk túl...

.

A második félidőben sikerült szépítenünk, de ez a szerencsétlen gólok napja volt; az ellenfél egyik játékosa átemelte a labdát a kifutó kapus felett, a labda lassan pattogott a kapu felé, 2-n is elindultunk felszabadítani, de az utolsó pillanatban mindkét ember megállt - a másikra várt - így a labda bevánszorgott a kapuba.

.

Próbáltunk fordítani, de ezen az estén csak a 3 fiatal - Subi, Dani és Pepe - játszott megfelelő mentalitással, a többiek nem hittek, nem akartak eléggé. Így is sikerült újabb 2 gólt szereznünk, de pár perccel a vége előtt egy szélről a kapu elé befutó játékost nem vettünk át időben, így újra 2 gólos hátrányban voltunk.

.

Az utolsó pár percben enyhe mezőnyfölényt harcoltunk ki, szereztünk még egy újabb gólt, és az utolsó percben kiharcoltunk egy szabadrúgást, amit végül sajnos nem tudtunk értékesíteni, így maradt az egy gólos vereség.

.

Összességében megérdemelten nyert az Interstop; kevés hittel játszottunk, távolról védekeztünk, nem haraptunk eléggé.

.

.

22. forduló eredményei:

.

Kislugas Söröző - Micorex Delta:  4 - 2  

JNS Hungária - Csako Team:  2 - 4  

Remy - Red Devils:  2 - 3  

Aku-Papír Kft. - Szentpéter FC:  1 - 4  

H-Anyag FC - Interstop FC:  5 - 6  

DBK - Borsod Copy:  6 - 4  

MVK - Vadlaw FC:  5 - 3 

.

.

23. forduló:

.

.

Szentpéter FC - H-Anyag FC: 3-1 (0-0)  Szabadidőközpont,  2012. 09. 27. (csütörtök), 20.00

.

Gólszerző: Subert Attila

.

Jelenlévők: Asztalos Péter, Gajdos István, Horváth Péter, Komjáti Dániel, Korály Gábor, Molnár Tibor, Papp Gábor, Soós Zoltán, Subert Attila, Szántói Róbert

.

.

Gyér létszámban jelentünk meg a Szentpéter elleni mérkőzésen.

.

Az első félidőben 3-4 hatalmas helyzetünk volt, masszívan, határozottan védekeztünk; egyértelműen az agresszívan játszó ellenfelünk fölé nőttünk, de nem tudtunk gólt szerezni.

.

A második félidő első felében volt egy 10 perces rövidzárlatunk; egymást zavartuk, amatőr hibákat vétettünk, ennek köszönhetően 3 gólos hátrányba kerültünk. Ezzel lényegében el is dőlt a mérkőzés...

.

A hátralévő időben mindent megpróbáltunk, szenvedtünk, küzdöttünk, de még a gólvonalról sem sikerült betalálnunk. Subi kb. 5 perccel a vége előtt megszerezte a becsületgólunkat, az első félidei védekezésünket leszámítva ez volt az egyetlen elismerésre méltó esemény.

.

Jó, hogy lassan vége a szezonnak, különben lassan a kiesés elkerüléséért kellene küzdenünk...

.

.

23. forduló eredményei:

.

Vadlaw FC - Red Devils:  4 - 10 

Csako Team - Remy:  3 - 2 

Micorex Delta - JNS Hungária:  6 - 1 

Borsod Copy - Kislugas Söröző:  0 - 7 

Interstop FC - DBK:  2 - 3 

Szentpéter FC - H-Anyag FC:  3 - 1 

MVK - Aku-Papír Kft.:  5 - 11 

.

.

24. forduló:

.

.

H-Anyag FC - MVK: 3-0  Egyetem 1,  2012. 10. 03. (szerda), 20.00

.

Gólszerző: -

.

Jelenlévők: Asztalos Péter, Gajdos István, Hoó Csaba, Horváth Péter, Korály Gábor, Papp Gábor, Subert Attila

.

.

Az MVK mindössze 4 fővel képviseltette magát a mérkőzésen, így - miután megegyeztünk az eredményt illetően - Horváth Peti és Hoó Csabi átállt hozzájuk, és egymás közötti játékkal töltöttük el az 1 órát.

.

A rendkívül barátságos hangulatú mérkőzésen a több "hanyagossal" felálló csapat kb. 12-4-re győzött a "vegyes" csapat ellen.

.

.

24. forduló eredményei:

.

Remy - Micorex Delta:  5 - 8 

Red Devils - Csako Team:  2 - 2 

H-Anyag FC - MVK:  3 - 0 

DBK - Szentpéter FC:  1 - 12 

Kislugas Söröző - Interstop FC:  0 - 3 

JNS Hungária - Borsod Copy:  2 - 1 

Aku-Papír Kft. - Vadlaw FC:  3 - 0  -1

.

.

25. forduló:

.

.

Aku-Papír Kft. - H-Anyag FC: 1-4  (1-2)  Egyetem 1, 2012. 10. 11. (csütörtök), 21.00

.

Gólszerzők: Asztalos Péter, Horváth Péter, Subert Attila és egy öngól (Papp Gabi lövése után a kapusról kijövő labda egy visszafutó védőről pattant be a kapuba)

.

Jelenlévők: Asztalos Péter, Gajdos István, Horváth Péter, Komjáti Dániel, Korály Gábor, Molnár Tibor, Papp Gábor, Soós Zoltán, Subert Attila

.

.

Úgy érkeztünk az Aku-Papír elleni mérkőzésre, hogy egy esetleges vereséggel - és a DBK győzelmével az MVK ellen - lecsúszunk a 7. helyről is, és a tabella második felében találjuk magunkat. Az ellenfél viszont 5 pontos előnnyel vezette a tabellát a mai este előtt, és egy győzelmemmel bajnoki címet ünneplhetett volna.

.

Hatalmas iramban kezdődött a mérkőzés, nem kímélték egymást a csapatok. A legnagyobb meglepetést ezúttal mi okoztuk saját magunknak; végre újra a tavaszi formánkban, a tavaszi mentalitásban fociztunk.  Nagyon masszívan, szorosan védekeztünk, felvállaltuk az ütközésket, nem engedtük a kapu közelébe az Aku-Papírt, míg elől folyamatosan letámadtunk, helyzetket alakítottunk ki, így a félidő közepére 2 gólos előnyt szereztünk.

.

A félidő második felére picit elkényelmesedtünk, magunkra húztuk az ellenfelet, és az egyik bedobás előtt elkövettük azt a hibát, hogy a kisebb termetű támadóink maradtak a 6-os környékén, míg a védők a befutó emberekre és a bedobóra figyeltek, az Aku-Papír pedig kihasználta a védelmünkön keletkező pillanatnyi rést. Így 1 gólos előnnyel fordultunk, izgalmas második félidő elé néztünk...

.

A fordulás után mindent egy lapra feltéve támadott az ellenfél, mi főleg a kontrára, és a még az első félidőtől is masszívabb védekezésre építettünk. Bár átéltünk pár izgalmas pillanatot, sikerült kapott gól nélkül letudnunk az első 10 percet, és a félidő közepén egy kontrából 2 gólosra növelni az előnyünket.

.

A harmadik bekapott gól után az Aku-Papír lecserélte a kapusát, így már 6 mezőnyjátékos ellen kellett védekznünk. Ha lehetséges, még nagyobb volt a nyomás, egyre több volt a vita, veszekedés, mint egymással, mint a sporival.

.

Ezen az estén azonban lehúztuk a rolót, nem engedtünk újabb gólt szerezni az ellenfélnek, és egy letámadás után pár perccel a vége előtt megszereztük a 4. gólunkat is, végleg elöntve ezzel a mérkőzést.

.

Összességében az egész őszi szezon legjobb játékávaL, TELJESEN MEGÉRDEMELTEN győztük le 3 góllal ma esti ellenfelünket! Mivel a Red Devils és az Interstop is győzött a héten, az Aku-Papír előnye 2, illetve 3 pontra olvadt üldözőivel szemben, így az utolsó fordulóbn, a DBK ellen, a Megyei Kórház minipályáján kell megszereznie a szükséges pontokat, amennyiben meg akarja nyerni a bajnokságot.  (Az Interstop a Remy-vel, a Red Devils pedig a Borsod Copy-val játszik az utolsó fordulóban.)

.

.

25. forduló eredményei:

.

Vadlaw FC - Csako Team:  0 -  3  -1

Micorex Delta - Red Devils:  3 - 6 

Borsod Copy - Remy:  5 - 7 

Interstop FC - JNS Hungária:  7 - 3 

Szentpéter FC - Kislugas Söröző:  12 - 5 

MVK - DBK:  4 - 3 

Aku-Papír Kft. - H-Anyag FC:  1 - 4 

.

.

26. forduló:

.

.

H-Anyag FC - Vadlaw FC:  3 - 0

.

Gólszerző: -

.

Jelenlévők: -

.

.

Ellenfelünk jelezte, hogy nem áll ki ellenünk, így játék nélkül, 3 -0 -val  kapjuk meg a 3 pontot.

.

Terveink szerint az elmaradó mérkőzés napján - pénteken 19:00-tól - Boldván, a "Komjáti rezidencián" tartunk egy kis évadzáró szalonnasütést.  :)

.

.

26. forduló eredményei:

.

Csako Team - Micorex Delta:  2 - 5 

DBK - Aku-Papír Kft.:  1 - 7 

Kislugas Söröző - MVK:  5 - 0 

JNS Hungária - Szentpéter FC:  1 - 4 

Remy - Interstop FC:  4 - 5 

Red Devils - Borsod Copy:  12 - 5 

H-Anyag FC - Vadlaw FC:  3 -  0  -1

.

.

.

A bajnokság végeredménye:

.

    II. / A osztály


H

Csapat

J

GY

D

V

GÓLOK

P

1

Aku-Papír Kft.

26

21

0

5

99-51

63

2

Red Devils

26

19

4

3

134-63

61

3

Interstop FC

26

20

0

6

142-71

60

4

Kislugas Söröző

26

17

1

8

92-64

52

5

Szentpéter FC

26

16

2

8

131-78

50

6

H-Anyag FC

26

14

4

8

102-66

46

7

Csako Team

26

14

2

10

89-79

44

8

DBK

26

12

3

11

104-95

39

9

Remy

26

10

2

14

85-87

32

10

Micorex Delta

26

7

4

15

84-101

23

11

JNS Hungária

26

5

3

18

62-139

18

12

MVK

26

6

0

20

75-170

18

13

Vadlaw FC

26

6

1

19

79-128

15 – 4

14

Borsod Copy

26

2

0

24

59-145

 5 - 1

.

.

Játékosok:

.

Név

 

Poszt

Gólok*

Mérk.szám*

Mezszám

Asztalos Péter

csatár

6

8

11

Bodroghy Sz. Balázs

hátvéd

-

5

12

Farkas János

csatár

1

10

21

Gajdos István

hátvéd

2

25

3

Hágel Attila

hátvéd

2

9

8

Hoó Csaba

középp.

-

8

22

Horváth Péter

hátvéd

3

17

5

Komjáti Dániel

csatár

33

22

18

Korály Gábor

kapus

1

23

1

Korály László

középp.

-

3

-

Molnár Tibor

középp.

2

17

10

Nagy Péter

csatár

4

7

4

Papp Gábor

középp.

4

21

9

Soós Zoltán

középp.

3

22

-

Subert Attila

csatár

30

21

20

Szántói Róbert

hátvéd

-

18

7

Szkiba Gábor

hátvéd

-

3

-

.

+ egy öngól (Subi lövése után pattant be a labda egy védőről a kapuba a tavaszi, MVK elleni meccsen)

.

+ egy öngól (egy bedobás után pattant be a kapuba a labda az őszi, DBK elleni mérkőzésen)

.

+ egy öngól (Papp Gabi lövése után a kapusról kijövő labda egy visszafutó védőről pattant be a kapuba az őszi, Aku-Papír Kft. elleni meccsen)

.

.

* A 26. - utolsó - fordulóban a Vadlaw nem állt ki ellenünk, így azon a meccsen nem léptünk pályára. Játék nélkül, 3-0-val kaptuk meg a 3 pontot.

.
.

vissza